Fittprotein blog

Mit tehetsz a reflux ellen?

Tomi
Tomi
2023.10.10 22:59
Mit tehetsz a reflux ellen?

Sajnos a legtöbbünknek nagyon is ismerős a mellkas közepén jelentkező fájdalmas, égő érzés (amit egyébként pont ezért hívnak gyomorégésnek - a magyar nyelv szépségei, ugye). 

 

Itthon nagyjából minden második ember rendszeresen küzd a gyomorégéssel, sőt a lakosság 20-40%-ának egyéb refluxos tünetei is vannak. 

 

A legtöbben az instant megoldást keresik, vagyis gyomorsavlekötőket szednek ezekre a problémákra, pedig a hosszú távú gyógyuláshoz életmódbeli változtatásra van szükség. 

 

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány egyszerű, és jól kivitelezhető tippet, amivel sokat tehetsz a reflux-mentes életért.

1. Aludj a bal oldaladon

Egy kutatás szerint, ha a bal oldaladon fekszel, akkor akár 71%-kal is csökkentheted a gyomorsav-szintedet. 

 

Habár ennek oka nem teljesen világos, a kutatók a nyelőcső anatómiájával hozták összefüggésbe. A nyelőcső ugyanis a gyomor jobb oldalán lép be, így a bal oldalon alvás távol tartja a savat a nyelőcső alsó záróizmától.

 

A záróizom normál esetben azért felelős, hogy a sav és az emésztetlen táplálék ne jusson vissza a torokba, de az alvási pozíció megzavarhatja ezt a működést. 

 

2. Emeld meg a párnádat

Egyeseknél éjszakánként savas reflux jelentkezik, ami befolyásolhatja az alvás minőségét, és megnehezítheti az elalvást.

 

Egy kutatás szerint, ha némileg megemeled a fejed alatt a párnát, akkor csökkennek a savas reflux, és a gyomorégés tünetei. 

 

3. Vacsorázz korábban

Amennyiben savas refluxszal küzdesz, egyél lefekvés előtt néhány 3-4 órával. 

 

Érdemes egyébként vacsorára valamilyen könnyedebb ételt fogyasztani, és kerülni a zsírosabb, csípősebb, nehezen emészthető menüket. 

 

Tippek reflux ellen

 

4. Egyél többször kevesebbet

A nyelőcső alsó záróizma egyfajta szelepként működik a gyomor és a nyelőcső között. A savas refluxban szenvedőknél ez az izom azonban legyengült, ami miatt a sav felfelé áramlik a nyelőcsőbe.

 

Ezért is van az, hogy a legtöbb refluxos tünet étkezés után jelentkezik. Épp emiatt a gyakoribb, kisebb étkezések segíthetnek csökkenteni ezeket a tüneteket. 



5. Figyelj oda a testsúlyodra

A hasi zsír miatt a gyomorban akkora lehet a nyomás, hogy a gyomor egy része a rekeszizom másik oldalára, a nyelőcső mellett a mellüregbe türemkedik. 

 

Ez az úgynevezett rekeszsérv, ami nagyon gyakori a refluxszal küzdőknél. Nagyon ritkán kell műteni, a legtöbb esetben elég, ha a párnádat megemeled alvás közben. Ugyanakkor el kell kezdened diétázni is. 



6. Egyél kevesebb szénhidrátot

A kutatások azt mutatják, hogy a magas szénhidráttartalmú étrend súlyosbíthatja a savas reflux tüneteit. 

 

Az emésztetlen szénhidrátok ugyanis elősegítik az olyan baktériumok elszaporodását, ami miatt a hasüregben megnövekszik a nyomás, hiszen gázokat, puffadást okozhatnak. Ettől pedig savas reflux alakulhat ki. 


Az alkohol súlyosbítja a refluxot

 

7. Igyál kevesebb alkoholt

Az alkoholfogyasztás fokozhatja a savas refluxot és a gyomorégést, mivel az alkohol megnöveli a gyomorsavat, ugyanakkor ellazítja a nyelőcső alsó záróizmát, és rontja a nyelőcső savtisztító képességét.



8. Mérsékeld a kávéfogyasztást

A kávé fogyasztása átmenetileg szintén ellazíthatja a nyelőcső alsó záróizmát is, ami növeli a savas reflux esélyét.



9. Kerüld a szénsavas üdítők és a szóda fogyasztását

Nem túl meglepő módon a szénsavas üdítők és a szóda rendszeres fogyasztása is növeli a reflux esélyét. A szén-dioxid ugyanis puffadást és gyomorsav- túltengést okoz. (Ezért is büfögsz annyit a buborékos, szén-dioxiddal dúsított italoktól.)

 

10. Kerüld a citrusos italokat

Az olyan magas savtartalmú italok, mint például a narancs- és a grapefruitlé szintén gyomorégést okoznak. Ezek a gyümölcsök ugyanis olyan vegyületeket tartalmaznak, mint az aszkorbinsav, ami nagy mennyiségben fogyasztva izgatja a gyomor nyálkahártyáját. 

 

Habár hozzá kell tenni, hogy a  citruslevek valószínűleg nem okoznak közvetlenül savas refluxot, átmenetileg súlyosbíthatják a gyomorégést.

 

11. Tévhit: a menta 

Sokan ajánlják gyomorégésre a borsmentát, ez azonban egy tévhit, hiszen épp ellenkezőleg: a menta súlyosbítja a tüneteket. 

 

Habár nagyon egészséges, és hatékonyan csökkenti például az IBS tüneteit, a menta nem csupán a gyomor és bélrendszer izmait lazítja el, hanem a nyelőcső alsó részét is, ami miatt a gyomorsav visszaáramlik. 

 

12. Ne fogyassz magas zsírtartalmú ételeket 

Az olyan ételek, mint például: 

 

  • az olajban sült ételek (rántott hús, sült krumpli), 
  • a chips,
  • a pizza,
  • a szalonna,
  • a szalámi,
  • a kolbász, 
  • valamint a feldolgozott élelmiszerek 

 

hozzájárulhatnak a gyomorégéshez, mivel a fogyasztásuk közben epesók szabadulnak az emésztőrendszerbe, amik irritálhatják a nyelőcsövet.

 

Úgy tűnik továbbá, hogy serkentik a véráramban a kolecisztokinin (CCK) nevezetű hormon felszabadulását, amely ellazíthatja a nyelőcső alsó záróizomzatát.

 

A dohányzás súlyosbítja a refluxot

 

13. Szokj le a dohányzásról

A nyál segít semlegesíteni a gyomorból a nyelőcsőbe feljutó savat, a dohányzás azonban csökkenti a nyál mennyiségét. Ráadásul csökkenti a nyelőcső alsó záróizomzatában lévő nyomást is, ami köhögést és savas refluxot okozhat. 

Tetszett a tartalom? Kövesd a Fittprotein rendszeresen frissülő blogját!