A kollagén egy görög eredetű szó (kolla), amely ragasztót jelent. Nevét annak köszönheti, hogy gyakorlatilag ez az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is.
Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből. Termékünket megerősítettük C-vitaminnal, amely hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül az erek, a normál csontozat, a bőr, a fogak, fogíny és porcok normál állapotának fenntartásához. Ezenfelül a termékhez hozzáadott cink hozzájárul a bőr, köröm, haj és csontozat normál állapotának fenntartásához is.*
*Tudományosan bizonyított, Európai Élelmiszer biztonsági hatóság (EFSA) által engedélyezett állítások.
Termékünk másik hatalmas előnye, hogy a legtöbb hasonló termékkel ellentétben nem kizárólag az 1-es típusú, hanem a 3-as típusú kollagént is tartalmazza, amely a csontvelőben és a májban is fellelhető.
A Collagen Marha kollagén italpor további előnyei:
- Laktóz-, cukor-, szójamentes*
- GMO mentes
- Alacsony zsírtartalom
- Kitűnő aminosav forrás
*: Az állítás csak az adagolási javaslatnak megfelelően elkészített termékre igaz.
Nettó tömeg: 300 gramm (25 adag)
A Collagen Marha kollagén italpor Adagolási javaslata: Keverjen össze egy adag (12 g – 1 mérőkanál) italport 300 ml vízzel. A termék fogyasztása reggel vagy a nap folyamán javasolt. Naponta egy adag fogyasztása ajánlott.
A Collagen Marha kollagén italpor összetevői: Hidrolizált marha kollagén, citromsav, aroma, édesítőszerek (aceszulfám-K, szukralóz), aszkorbinsav, nátrium-klorid, színezék, cink-oxid.
Figyelmeztetés: Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget!
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Minőségét megőrzi: A csomagoláson jelzett hónap végéig (hó/év).
Tárolás: A terméket napfénytől vagy egyéb hőhatástól védve, 6 és 26 °C közötti hőmérsékleten, valamint 65%-os relatív páratartalom alatt tárolja!
Tápanyagtartalom |
|
1 adag: 12 g |
adag a dobozban: 25 |
|
100 g |
12 g |
RI%* |
Energia |
1462 kJ/348 kcal |
176 kJ/42 kcal |
2.1% |
Zsír |
0 g |
0 g |
0% |
- amelyből telített zsírsavak |
0 g |
0 g |
0% |
Szénhidrát |
2,5 g |
0,3 g |
0.1% |
- amelyből cukor |
0 g |
0 g |
0% |
Rost |
0,8 g |
0,1 g |
0% |
Fehérje |
81,6 g |
9,8 g |
19.6% |
Só |
0,8 g |
0,1 g |
1.7% |
* RI%: Referencia beviteli érték egy átlagos felnőtt számára (8400 kJ/2000 kcal). |
|
|
12 g |
NRV%** |
C-vitamin |
|
97 mg |
121% |
Cink |
|
10 mg |
100% |
Kollagén |
|
10 g |
|
** NRV%: Napi beviteli referenciaérték felnőttek számára. |
A Fittprotein® webáruház az elmúlt 90 napban beérkezett valós vélemények alapján elnyerte a Megbízható Bolt minősítést.
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani. Oldalainkon található információk, leírások nem helyettesíthetik orvosok, szakemberek véleményét! A termékek nem alkalmasak betegségek kezelésére valamint megelőzésére. A termékek leírásai a termék összetevőiről szóló általános információk, amelyek jellemzően tudományos publikációkon alapulnak, nem az adott termék konkrét tulajdonságait írják le. Kérjük, hogy a termékleírások, ismertetők, reklámok és egyéb információk olvasásakor ezt vegye figyelembe!
Ha értend-kiegészítőt vásárol, ne felejtse el, hogy az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással. Terhesség, szoptatás alatt vagy, ha bármilyen betegséget diagnosztizáltak önnél, minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét mielőtt bármilyen étrend-kiegészítőt vásárolna. Fontos, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a vegyes étrendet! Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!